Amint tudjátok, legifjabb komondorom neve Becse. Ősi magyar női név, azt jelenti kánya. A magyar mondások között sok szólás van a kányáról, ahogy a címben is írtam, tolvaj kánya, tyúklopó kánya. Becse kislány mindig is egy tolvaj betyár volt. 

A mai nappal feltette a koronát a művére. Hétfőn vettem Salem kandúrnak 60 deka májat, de aztán elfelejtkeztem róla. Ma úgy döntöttem, hogy kicsit zsírjára sütöm, és úgy kapja meg. Kész lett a máj, púpozva szedtem belőle a macskatálba, és a serpenyőben is hagytam valamennyit, hogy azt majd szétosztom a kutyák között. A macskát mindig a fürdőszoba külső ablakpárkányán etetem, mivel magasan van. Kintről még a komondoroknak sem elérhető (nem a kandúrt bántják, csak ellopják a neki szánt ételt), bentről sem lehet hozzáférni, mert bár odabent a belső párkányt elérik, a külsöt azonban már nem. Gondoltam én - eddig. 

Szóval, kitettem a sült májat hűlni. Azon az állásponton voltam, hogy addig nem hívom Salemet, amíg ki nem hűlt, hogy meg tudja enni. Ezért, bejöttem a szobába netezni. A komondorok bent. (Hát igen, nálam bejöhetnek. Imádom a nyugodt jelenlétüket, és hogy amikor fekszenek s elmegyek mellettük, felemelik a lábukat, hogy simogassam meg a pocakjukat.) Eltelt kb fél óra, épp az járt az eszemben, hogy megnézem hogy áll a máj, amikor egy csattanást hallottam. Fix, hogy levertek valamit a fürdőben, nyilván a máj jó illata miatt. Kisietek, látom, hogy a macskatál a földhöz vágva, olyan üres, mint a szennyesláda nagymosás után! Ki az a .......?! Hogy a fenébe......?! És rájöttem. Valamelyik komondor felállt a wc tetejére és onnan már elérte a külső párkányt, beemelte a teli tálat, stikában megette, majd még földhöz is vágta! (Ja, a wc pont az ablak alat van)

Hát ezt nem hiszem el! Na de melyik volt?! Ahha, velem nem lehet packázni, pofa szagolás! Akinek a szája májszagú, az a bűnös! Zsejke és Csekő komondorom kiestek a rostán, (Zsejkéről nem is gondoltam komolyan, mert egyrészt nem rafinált, másrészt nagyon becsületes.) Becse szája azonban friss sült máj illatot árasztott. Áhá! Megvan a bűnös! Hogy én miért ne lepődöm meg......! Aztán észrevettem, hogy a félretett serpenyő is gyakorlatilag tök üres........ Pár darabka maradt benne, kutyanyálas májat Salem úgysem eszik meg, szóval.... megy a kutyáknak. (Serpenyő marad most már kutyás serpenyőnek).

És MIT KELL LÁTNOM?! Becse pofátlanul előre furakszik, amikor a megmaradt 4-5 darabka májat osztom. Hát ez tényleg mindennek a teteje! 

Patakparti kockás füzetek: Nem!

 2016.04.17. 17:39

Tegnap átjött kedves szomszédom hat gyerekéből négy. Nagyon szeretem őket, már többször is írtam róluk. Volt itt szaladgálás, vircsaft, meg minden. Koma és Zengő tacsi imádja őket, mert labdáznak velük, futkorásznak, és lehet focizni is. A három komondorom is nagyon szeret velük lenni, megy a dögönyözés, buli. A komondorok azonban nem rohangásznak velük, nem fociznak, az eldobott labda minimálisan sem érdekli őket. Hogy miért? Mert a komondorban alig, vagy szinte nincs is meg a zsákmányűző ösztön. Ez egy pásztorkutya esetében létfontosságú. Hiszen, ha hajszolta volna a jószágot, nagyon gyorsan véget ér a pályafutása. A gyerekeknek már több ízben magyaráztam ezt, de mindig elfelejtik. Nem baj, pajkosak, játszanak, és azért van itt olyan kutya, aki nagyon is díjazza ezt. 

Ugyanakkor teljesen véletlenül, ragyogó alkalom nyílt arra, hogy az élelem megtagadást gyakoroljam a komondorokkal. Ezt a feladatot még sohasem csináltam velük. Most sem terveztem, csak így adódott. 

Úgy történt, hogy a bejárati ajtó előtt leültem a lépcsőre, és figyeltem a gyerekeket. Kedves, jóravaló gyerekek, de mint tudjuk hirtelen tudnak olyasmit tenni, amivel esetleg megsérülhetnek, eleshetnek, stb. Szóval, jobb az óvatosság, leülök és figyelek. A három komondorom körülöttem van - hiába, őket nem érdekli a fogócska. Ekkor, az egyik kisfiú, Dundi - hát ez a beceneve - talál egy csontot, és Csekő komondor orra alá dugja. Csekő kitátja a száját - és jön az ötlet hirtelen. 

- Nem! - szólok. - Nem!! - hangom halk, de határozott. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni. Csekő meggondolja magát, nem veszi el. Dundin látom, hogy először nem érti, miért tiltok. Aztán rájön. Mondom is neki, hogy kínálgassa csak, meglátjuk, hogy mi az erősebb. Még egyszer az orra elé tolja a csontot.Csekő nyúlna is, meg nem is, ekkor megint mondom:

- Nem!

Csekő veszteg marad. Ekkor Dundi harmadszor is kínálja a csontot, és Csekő - bár egy szót sem szólok - ELFORDÍTJA a fejét. Nagy az összhang Dundival, összenézünk, tukmálja. CSekő nem, és nem. Amerről tukmálja a csontot, az ellenkező irányba fordítja a fejét. Meg vagyok elégedve. 

 

Jöhet Zsejke. Ő is látja az orra előtt lengedező csontot, és mivel ott ülök én is, felhatalmazva érzi magát, hogy elvegye. 

- Nem! 

Hát jó, ha nem, nem. Kínálják még egyszer, Most már egy másik kisfiú, Alex is csatlakozik, kétfelől nyomják a képébe a csontot. Venné is, nem is. Rám sandít. Szabad?

- Nem! Fúj! Nem! 

Veszteg marad, nem kell a csont. Azért, amikor nem figyelek oda, elmarja és elszalad. Utána megyek. Rászólok. 

- Nem! Azt mondtam: nem! Add ide! 

Kiveszem a szájából, elrakom. Zsejke rám néz, látom rakosgatja a képeket magában. Van itt ugye a csont,ami eddig is volt, meg a gyerekek, akiket szeretünk, de amit adnak, azt nem szabad elvenni....... hmmm..... 

Csekő: jeles. Zsejke közepes. Becse ezt most megúszta, mert közben bement a házba, és egy saját, külön bejáratú cupákot rágicsált. 

Mindamellett, nagyon elégedett vagyok, hiszen az élelem megtagadás a legnehezebb dolog egy kutya esetében, és még sohasem gyakoroltam velük. Eztán fogom. 

Segítségemre vannak ebben a tündéri szomszéd gyerekek, akik alig várják, hogy kutyázzanak, és valamiben segítsenek. :)

Macskalandok: állatkínzás

 2016.04.05. 17:20

Tegnap egész nap nem bukkant fel ébenfekete kandúrom, Salem Saberhagen. Godoltam, nem éhes. Ha nagyon korog a gyomra, majd csak jelentkezik. Aztán este 11kor éppen filmezgettem nagy vidáman, amikor két ököllel verte az ablakot - ahogy szokta. Beengedtem. Persze, elkezdett ordítani, hogy olyan éhes, hogy majdnem felfordul. Kiszaladtam, és elővettem neki a hideg májacskát a hűtőből. Felaprítottam, az ablakpárkányba tettem, mivel itt mindig fennforgás van. Ha a komondorok elérik, meg is eszik. Közben kimentem a fürdőbe, mire visszajöttem, Salem hengergőzött az ágyon, kellemkedett - és persze panaszkodott.

- Nem tudok enni!

Odarohanok, vizsgálgatom.

- Bántott valaki? Fáj valamid? 

- Neeem...... de nem tudok enni. Pedig NAGYON éhes vagyok. 

Kezdtem sejteni. Túl hideg volt neki a kaja, és nem szokta meg az ilyet. Felemeltem, megpaskoltam a fenekét, odatettem a tálhoz. Ott hagyta. Ijedten szétnyitottam a száját, talán baj van a fogaival? Nem, hófehér, egészséges mind. Ez csak hiszti. Na jó. Lehevertem filmet nézni. Salem azonnal elkezdett ordítani.

- Nem hallod, hogy éhes vagyok?! MELEGÍTSD MEG! EZ HIDEG!

- Zsinike, nem érdekel. Edd meg. Ha éhes vagy, megeszed. 

- EZ HIDEG!!!!!! ÍGY NEM TUDOM MEGENNI! AZT AKAROD, HOGY A PUHA ÍNYEMHEZ ÉRINTSEM EZT A HIDEG KAJÁT?! 

- Nem izgat. Vagy megeszed, vagy éhen maradsz. Nem fogok neked éjjel kaját melegíteni. 

- ÁLLATKÍNZÓ! SEGÍTSÉG! ÉHES VAGYOK!

 

Még hajnali fél kettőig ordított, előbb hangosan, majd kissé elfáradva, egyre halkabban. Aztán elaludtam, majd 3 óra körül hallottam az elégedett nyammogást, és rágicsálást: 

- Hm.... most már..... nyamm..... egész... jó.... na, már nem hideg.

És, hogy méltóképp bosszút álljon, kb négy órakor verte az ablakot, hogy ki akar menni, aztán hat óra körül, hogy be akar jönni. Szerintem ez emberkínzás. 

Csak tudnám, hogy ki kényeztette el ennyire?!

DSC02822.JPG

Most, hogy beköszöntött a tavasz - vagy inkább nyár - a komondorok szeretnek a hűvösben szundikálni, itt a házban. Körbenyitom a házat, minden ajtó nyitva, szerteszét aluszkálnak. Tacsik kint, mert ők meg imádják a napsütést. Képesek a tűző napon heverészni, süttetik magukat. A kis őrszemek mindent jeleznek. Én ugye nem értem az ugatást (persze sok mindent meg tudok különböztetni), de a komondorokon látom, hogy a tacsik mit mondanak.

Tacsik:

- Vigyázat! Ember! Közelít! Jön-jön-jön! Ééééés..... elhalad!

Ekkor a komondorok épp csak megemelik a fejüket, majd visszaejtik, és szundikálnak tovább. Végtére semmi érdemleges nem történt. Tudomásul vették, hogy odakint mozgolódás van, de nem izgalmas. Nem kell a Gazdát védeni, mert nincs rá szükség. Aztán:

Tacsik:

- Vigyázat! Ember! Közeleg! Jön, te jó ég! Ez tényleg idejön - és a kapuhoz sétál! Igen, megáll a kapu előtt! Lányok, Lányok, gyertek! Baj van! Be akar jönni! 

A komondorok felpattannak, és az ablakhoz ugranak. Felső ajkukat felhúzva, ínyüket mutogatva, dörgő hangon ugatnak:

- Kotródj innen! Takarodj! Ez itt a Gazda portája! Ne várd meg, míg kimegyünk! 

Szerencsétlen szórólap osztogató gyorsan behajítja a szórólapot a postaládába és iszkol is elfele. 

Tacsik:

- Na! Szerencséd volt! Most megúsztad! Majdnem kijöttek a komondorok! Ide ne told a képed még egyszer! Mert kihívjuk a Lányokat!!! 

 

Újra béke és csend honol. A komondorok horpasztanak, a tacsik éberen figyelnek. Egészen a következő járókelőig. 

Amikor reggel kiengedem a komondorokat - itt vannak bent velem éjjel a házban, itt vigyáznak rám - olyan felhőtlen örömmel ugrándoznak, olyan boldogan futkároznak, kacagnak, hogy nézni is vidámság. Ez a fajta gondtalan életöröm az, amit mindig irigylek tőlük. Időtlen, tárgytól s tértől független boldogság. A szél fújja mesei szőrüket, nevetnek és kergetőznek. A valaha volt konyhakert kerítésén keresztül ugrálnak, űzik egymást, s amikor összetalálkoznak kedvesen csóválják a farkukat egymásnak, üdvözölve a másikat. Csak nézem a játékot, a gondtalan fogócskát, és eszembe jut a következő idézet.

"A madarak énekelnek vihar után, az emberek miért nem tudnak örülni annak a napsütésnek, ami nekik jut?" (Rose Kennedy)

Tapasztalatból mondom, hogy a komondornál kiváncsibb kutya nincs a földön. Mindenhol leskelődik, kiváncsiskodik, kidugja az orrát ahol csak lehet, és ahol nem, ott fél szemmel kukucskál.

Zsejke komondorom nagyon szeret velem jönni a fürdőszobába, és az olyan helyre is, ahová még a király is gyalog megy. Ülök a trónuson, Zsejki odajön és egy kis simogatásért puncsol. Ha kizárom, akkor lehasal a fürdő ajtajánál, és az ajtó alatti résen leskelődik. Nem látok mást, csak egy fél szemet, ahogy mindent igyekszik megfigyelni, és hallom a szuszogást.

A kerítésen sűrű nád van, de a komondorokat ez nem zavarja, folyton leskelődnek. A fejüket a kerítés padkájára teszik, hogy még kényelmes is legyen, és úgy pillognak kifelé. Bármit is csinálok, az Őrmesterek ott teremnek, s kukucskálnak. Mindent ellenőriznek, mindent megszimatolnak. Amikor ásom a kertet, akkor is egyből ott teremnek, és vizslatják, hogy mi történik. Nincs is kíváncsibb kutya, mint a komondor,  

És hát nem csak kiváncsi, de mindentől óv is. Az utóbbi fél évben már a telefontól is oltalmaznak. Amikor megcsörren a telefon, azonnal felpattan mind a három, vadul ugat, és ha tehtetnék, ők vennék fel a telefont is. Ők az én Nemeziseim, gyönyörű, védelmező, hófehér angyalaim. 

Mindent felülmúló kiváncsiságuk azonban minden egyes nap nevetésre késztet. Előlük sem elrejteni, sem lehet titokban nem lehet csinálni semmit, mert mindenhol ott vannak, mindent tudni akarnak, és hát - meg is tudnak mindent. Még sosem nevettem annyit, mint velük. 

Vasárnap hosszú sétára indultam Zsejke komondorommal, a gyönyörő, hetven kilós alfámmal. Amikor fogtam a pórázt, és Zsejkét szólítottam, úgy ugrabugrált, mint egy bakkecske. Hihetetlen fordulékony, fürge kutya, az ember ki sem nézné az alkata miatt. Rácsatoltam a pórázt, és Zsejke peckesre kunkorított farokkal sétált velem. Első úticélom legjobb barátnőm háza volt, tőlünk kb 20 percnyire. Lassan ballagtunk, mert Zsejki mindent meg akart nézni, szimatolni, tapintani. 

 

Egy hosszú utcán mentünk végig, ami a barátnőm házáig vezet. Útközben láttam egy álomszép pulykakakast az egyik kerítés mögött. Szeretek beszélgetni a kutyáimmal, így mondtam neki:

- Nézd Zsejki, milyen szép pulyka! Gyere, menjünk oda! A gazdinak is lesz ilyen, ugye vigyázol majd rá? 

Zsejke (és az összes komondorom) imádja a jószágokat. Ezért odanyomta az orrát a kerítéshez, és ahogy én nézem kedvenc filmjeimet, úgy nézte Zsejke a pulykát. Odáig van és vissza, ha jószágot lát. Alig lehet elvonszolni onnan. Megnyugtattam, hogy nem sokára nekünk is lesz, valamint egy kis minimarha is, egy kárpáti borzderes. Ballagtunk tovább, sok kutya "beszólt" neki a kerítések mögül, ahhoz képest, hogy nagyon domináns kutya, szépen viselte. Ahogy haladtunk tovább, az egyik háznál nyitva volt a kapu, és egy középtermetű keverék nagyon ugatott. A ház előtt az utcán néhány ember beszélgetett, reméltem, hogy az egyik a gazda, mert ha a kutya kijön, és Zsejkének ront, annak nem lesz jó vége. A komondor, ahogy már többször is írtam, nem öl, nem pusztít, nem marcangol. Azért egy ilyen küzdelem mégsem lenne szép látvány. Aggodalmam felesleges volt, mivel a kutya visszarohant a kerítés mögé, és onnan ugatott csak. Az egyik férfi elragadtatottan szemlélte Zsejkit:

- Ez ám a kutya! Gyönyörű!

- Köszönöm szépen!

- Komondor ugye? 

- Igen.

- Az egyik legjobb kutya!

- Köszönöm, magam is így gondolom!

- Félelmetes! Kemény kutya, ugye?

- Jöjjön ide, itt kint meg lehet simogatni, én is itt vagyok. Tökéletes idegrendszere van. 

- Látszik rajta. :) De gondolom nem ajánlatos bemenni magukhoz. 

- Hát nem. Annál is inkább, mivel otthon van még kettő.

 

Annyira büszkén mentem tovább. Zsejke valóban gyönyörű. És kedves, nyugodt. Elértem a barátnőm házához, ahol a húga is ott volt szerencsére, mert már rég láttam. Regi el volt ragadtatva Zsejkétől. Már régen látta, legelőször akkor, amikor még 12 hetesek voltak. Zsejki puncsolt Reginek is, és gyermekkorom orvosának, Márti néninek is, aki már túl van a hetvenen. Hogy demonstráljam milyen a komondor, amikor Zsejki lefeküdt, elengedtem a pórázt, ami a földre hullott. A komondor nem megy arrébb, nem szimatol semerre, nem érdekli semmi, csak a Gazda. Békésen feküdt mellettem, amikor arrébb léptem felállt, hozzámjött és lefeküdt megint. Regi is el volt bűvölve. És ami még jobb volt, hogy Regi azt mondta, amikor Zsejkinek lesznek kicsinyei - mert lesznek - egyet szeretne majd. Hozzá adom a legszívesebben a kiskutyát. Mert Regi nagyon szereti az állatokat, és ami a növényket illeti, varázsujjai vannak. Csak úgy burjánzik a keze alatt minden növény. 

Sikert arattam Zsejkivel megint. Mert kedves, türelmes, tökéletes az idegrendszere, És gyönyörű. 

 

Komondor über alles! 

 

zsejkiblog.jpg

Semper fidelis jelentése. örök hűség. 

Talán furcsának tűnik, hogy az amerikai tengerészgyalogság jelmondatát használom a Komondorra. Pedig van közös vonás.

Amikor Barátom, hazaviszel egy nyolc hetes kiskomondort, sok mindenre számíthatsz. Csínyek, rosszaság, huncut tettek. De egy valamire biztosan: semper fidelis. Az örök hűség. Örök hűség addig, amíg a Komondor-szív utolsót dobban. 

Hűség, amikor még csak baba. Hűség, amikor kamasz. Hűség, amikor felnő. Hűség, amikor egészséges, és hűség, amikor beteg. Igen, még akkor is. A komondor akkor is hűséges, amikor már felállni sem tud. 

Így vagyok én Szurdokjáró Becse kislánnyal. Nyolc hetesen hoztam. Pindurka volt. Sokat autóztunk érte. Sosem sajnáltam se a vitamint, se az ételt, se a megfelelő oltási protokollt. Becse kislány, a Komondor Baba, szépen felnőtt. 

Másfél hete titokzatos betegség támadta meg. Azt hittem babézia. Megkapta az oltást, de nem az volt. Aztán infúziók sora, antibiotikumok váltva, s amikor már napok óta nem evett, aminósavak, vitaminkoktélok, calo-pet, kúpok, és minden, amit csak be lehet szerezni. Baba beteg lett. Ma a 11. napja, hogy utoljára jót evett, és múlt szerda óta semmi sem ment le a torkán. Még egy pohár joghurt sem. Ment az infúzió, csorogtak a gyógyszerek, és csak reméltem, hogy valami végül mégis használ. De sajnos nem így volt. Ma ultrahangon voltunk, és reggel Baba kirohant a kertbe őrizni a házat. Ez az elmúlt 10 napban nem történt meg. Baba olyan sovány, hogy könnyedén felemeltem ma a vizsgálóasztalra. Én, egy Komondort. A csontsovány Baba, aki alig tud felállni, őrzi a házat. Éjjel, amikor kiengedem, az ajtó előtt fekszik, ott vigyáz rám. Baba, tudom, hogy örökké hűséges vagy! 

Ma azért mégis háromszor evett végre: főtt húst, sárgarépát, joghurtot. Tíz nap óta először evett jóízűen. Kecsegtető híreket kaptam Róla, bár a harcnak még nincs vége.

Becse kislány, Kis Komondorom, Baba: semper fidelis. Nem csak Te vagy hűséges örökké, henem én is. Ez engem is kötelez. És nem hagyom, hogy bajod essék. Becse Baba, sose feledd, a Barátom vagy. 

Semper fidelis, Baba!

Tacskalandok: Csutak a cserkész

 2015.05.11. 23:27

Öreg Csutak, nem vén Csutak. Csutak Mester mostanában lassabb, mint régebben. Ha hinni lehet a gyepis állatorvosnak, most már kb. 9 éves. 

Nem fut úgy, mint egy éve. Lassabb lett. De igazi cserkész. 

Kimegyek sétálni a tacsikkal. A rajtnál - azaz a kapunál - egyenlő eséllyel indul a három tacsesz. Persze, Zengibeng a leggyorsabb, aztán Komci, végül Csutak. De egy darabig együtt futnak. Ahogy távolodunk otthonról, Csutak lassul. Lemarad. Lóg a nyelve. Akkor elkezdem biztatni. Mostanában a beceneve Csupita. Abszolút hallgat rá. Szóval, lemarad. Biztatom:

- Haj-rá Csu-pi-ta! Él-jen Csu-pi-ta! Fus-sál Csu-pi-ta!

Akkor Csutak, nekiveleskedik! Mint ahogy a filmekben látni, hogy a maratoni futó már-már összerogy, de meglátja a szeretteit a szurkolók között, és újult erőre kap. Na, ilyen Csutak Mester. A biztatásra rám néz, és megkétszerezi az erejét. Viszi a gömbölyű fenekét előre! És Csupita fut! Seder az utcán végig, lohol a nyomomban. 

Ballagok előre, ez egy békés, csendes környék, tacseszok elengedve. Számolok: egy-kettő.... egy-kettő.... Na. Zengő itt, Komci velem..... hol van Csutak??? Hívogatom:

- Csu-taaaaak! Csu-taaaak! Csupita!!!! Hol vagy?! 

Csutak, ha egy pillanatra leveszi rólam a tekintetét, hamar pánikba esik. És ha pánikba esik, és nem talál - akkor a legutolsó találkozási pontra tér vissza. A bolthoz, ahol jártunk. Visszaszalad oda, lefekszik az ajtó elé, és ott vár. Csörög a mobilom. "szia! Itt van a tacskód! Itt vár a bolt előtt." Megyek vissza. Csupita, a cserkész, mind a négy lábát szétcsúsztatva - amúgy Csutakosan - fekszik a bolt előtt és leskel befelé, hogy ott vagyok e. Ej, ej Csupita! Hát elkallódtál? Lassan ballag a nyomomban. Hirtelen lesántul. Nyüszít, emeli az egyik - általában - hátsó lábát. Mi van Csupita? Elfáradtál? Lóg a nyelve. Na gyere, Öreg Barátom. Felveszem, két mellső lába a vállamon, csacsifülei lifegnek, ahogy viszem. Élvezi a sétát erőfeszítés nélkül. Dundi feneke a karomba simul. Ballagunk, fejét a vállgödrömbe hajtja. Végülis, megszolgálta a fuvart. Rohant is, futott is, követett is, meg is várt, el is fáradt. 

Tudom, hogy ilyenkor kihasznál. De szomorú, olvadt csokoládé szemeiben mindig a nagy szerelmet látom. Csupita a cserkész, csak engem cserkel, csak utánam csattog. 

DSC02885_2.JPG

Két éve figyelem a Komondor Lányokat hogyan esznek. Nap mint nap nézem Őket evés közben. Szeretem ezeket a pillanatokat. 

Csekuska amint megkapja a fejadagot, letelepszik az egyik szokásos helyére. Ő a legrafináltabb mind közül. Már pici kora óta  kitalál magának bizonyos rítusokat, amiket a többiek elirigyelvén, előbb-utóbb utánozni kezdenek. Gondolom mert nekik is tetszik, és talán az is benne lehet, hogy látják engem mennyire szórakoztat. Többnyire pont a bejárati ajtó elé fekszik le, vagy az előszoba ablaka alá. Függőlegesbe állítja a 1,5 kilós pulykafarhátat, jobb mancsának támasztja, a ballal pedig szorítja, és a tetejétől kezdve akkurátusan elkezdi enni. Teljesen vízszintesen halad vele, minden részét egyformán eszi, a kevésbé jőt és a legjobbat is. Ha ember lenne, a következő zajlana le: Egy csinos, karcsú hölgy bemegy az étterembe. Az asztalához kísérteti magát, mielőtt leül, lesimítja a szoknyácskáját. Rendel. Mivel ínyenc, szűzérmét kér vegyes körettel, saláta ágyon. Amikor kihozzák az ételt, minden falatból egyformán tesz a villára. Egy falat hús, egy kis rizs, zöldség, és saláta - mind megtalálható a villán. Íme: a tökéletes falat. Élvezi az ízeket. Közben az étterem vedégeit nézi, sütteti arcát a napfényben. Készülnek az újabb fenséges katonák. Minden egyes falatot ugyanolyan örömmel eszi, mint az elsőt. Szénsavmentes vizet rendel, citromkarikával. Hosszú kortyokban, méltósággal iszik. Minden alkotórész egyszerre fogy el: a hús, a köret, a saláta, a víz. Elégedett. Fizet, feláll, karcsú csipőjén ring a miniszoknya, ahogy kilép az étteremből. A ragyogó tavaszi napsütés körbeveszi alakját. Taxiba száll, esetleg sétál egyet a parkban.

Zsejkuska állva eszik. A többieknek háttal. Rálép a húsra, és először a könnyen lerágható darabokat tépi le. A bordákat, a tüdőt, belsőséget. A nehezebben rágható darabokat - amik már a legkevésbé ízletesek, és munkás megrágni - hagyja legutóljára. Ha ember lenne, eképpen zajlana: Izmos lány lép egy kiskocsmába. Feszül rajta a bőrszerkó. A motorja odakint parkol, még meleg a motorblokk. Határozottan egy asztal felé igyekszik, leül, reccsen a bőrnadrág. Rendel. Vörösboros marhapörkölt, tarhonyával, hideg sörrel. Kihozzák az ételt. Előbb a legfinomabb húst eszi meg, a végére hagyja a szaftot és a tarhonyát, meg a savanyúságot. Amikor elfogy a sör, újabbat kér. Csak akkor néz körbe, amikor már jól lakott. Bezsebeli az elismerő pillantásokat. Fizet, előhúzza a motor kulcsait, megpörgeti a mutatóujján, és lazán, lezserül kisétál. Izmos csipőjére sok szempár tapad. 

Becsike is állva eszik, de előbb megvárja, amíg egy baltával alaposan helyben hagyom a cupákot. Nem mintha nem tudná elrágni, de még mindig babának tekinti magát itthon. Amikor megjött, és vendég érkezett hozzám, hátrahívtam a kutyákat, és mindenki kapott egy-egy falatot, amit ülve kellett fogadni - így a vendég simán bejuthatott a házba - és szólítottam a Komondorokat. Zsejki! Cseki! Baba! És bár Becse pontosan tudta a nevét, de a Babára is hallgatott, és mind a mai napig hallgat rá. Bár már hatalmas cula, mégis szereti Babának titulátatni magát. Ha ember lenne, vagány, de mégis kislányos módon viselkedne. Egy csinos, ifjú, húsz év körüli lány lép egy szálloda éttermébe. Kedves természete miatt a személyzet körül rajongja, Mivel "babás" a viselkedése, és persze erre rá is játszik, mindig mindent megtesznek helyette. Nem is sejtvén, hogy valójában milyen belevaló tud lenni az ifjú hölgy, ha akar. Tehát Baba belép az étterembe, egy pincér máris siet, hogy a helyére kísérje, egy másik, hogy kihúzza a székét, egy harmadik, hogy elmondja Neki, mi a napi ajánlat. Baba szendén, de elgondolkodón néz, várja, hogy a legjobbat ajánlják neki. Bélszín roston, szarvasgombával. Baba sóhajt. "Hát ha tényleg ez a legjobb.... akkor ezt kérem!" És pincérek sora fut, hogy Baba elégedett legyen. 

süti beállítások módosítása