Salem Saberhagen, kedves, bársonyszőrű kandúrkám híre nem túl jó a környéken... Állítólag kemény bunyós és nagyon elveri az ivaros kandúrokat...

Néhány hónappal ezelőtt a két házzal odébb lakó idősebb hölgy szólított meg, amikor jöttem haza Komával a boltból. Hogy enyém e a fekete macska. Mondom, igen. Hát hogy annyira megverte az ő macskáját, hogy azóta sem tud lábra állni...! Nézek rá nagy bambán, hogy Salem?! Sosem láttam verekedni, mondom, csak hajkurászik más macskákat, mert játszani akar. A hölgy nagyon beszigorodott erre, de igen, az én macskám volt, ő látta. Nagyon sajnálom, feleltem, de hát mit tehetnék? Állítsam sarokba? Ezek macskák, verekszenek időnként! Aztán szép lassan kiderült, hogy az ő macskája már öreg és amúgy is voltak mozgásszervi betegségei... Mondom, nézze, tényleg sajnálom, de hát ezek állatok! Időnként verekszenek és kész. De a hölgy csak szajkózta, hogy amikor az ő macskája alig bírt már felállni, Salem még akkor is verte..! Ezen a ponton majdnem felröhögtem, de tényleg. Én tegyek igazságot két macska között? Pláne több héttel később?! Amikor Tikka véresen jött haza mert egy kutya átharapta az oldalát, akkor sem kezdtem nyomozni. Ez van, a macska szabad lény, megy amerre akar, és csak remélni tudom, hogy legközelebb óvatosabb lesz. (Az lett. Tikka már menti az irháját ha kutyákról van szó, lévén nem mindegyik olyan barátságos, mint az enyémek.) A hölgy azóta csak foghegyről köszön vissza.... mint a gyerekem péppé verte volna az övét, vagy teszem azt védelmi pénzt szedne tőle...

Igazából el is feledtem már ezt a történetet, mígnem szerdán pakoltam be a rendelt húst a kutyáknak, nagy rekeszekben. Épp arra jött a három házzal odébb lakó Marika néni, akit nagyon szeretek, gyerekkorom óta ismer. Egy hatalmas ivaros kandúrja van, legalább háromszor olyan súlyú, mint Salemke. Salem nem több két kilónál, karcsú kis legényke. Mindig tartja a súlyát, nem hízik el, nem zabál sokat. Szóval, beszédbe elegyedtünk Marika nénivel. Először a húsokról, aztán meglátta a két cicámat, hogy milyen szépek, és megkérdezte, hogy Salem nem szokott e véresen hazajönni. ??? Jó nagyot néztem, mondom, nem! Miért? Hát mert Salem és az Ő kandúrja sokat bunyóznak és akkor az Ő cicája véresen megy haza, mert Salem jól elveri.... Azta! Kigúvadt mindkét szemem. És Salem megy neki Marika néni macskájának? Jaaa, nem, az Övé megy neki Salemnek! Igen, az ivaros kandúrok sokszor nekimennek az ivartalannak, ezt tudom én is, emiatt féltettem Salemet odakint... de úgy látszik, hogy nincs szükség rá, mert nálánál sokkal nagyobb macskát is simán dzsemesít. :) Salemen még soha egy karcolás sem volt és remélem, hogy így is marad. De ha egy macska elveri, sem fogok kihallgatni senkit, mert ilyen az élet. Egyébiránt nekem nagyon úgy fest a dolog, hogy Salem csak magát védi.

Most azon gondolkodom, hogy meghirdetek egy tanfolyamot MacskaÖnvédelem címmel, ahol Salem sensei fogja oktatni az önvédelmet macskáknak. Csinálok majd egy pici tatamit, szorítóval, hogy ott lehessen gyakorolni. Aki elveri Salemet, az Zsejkével kerül egy szorítóba legközelebb. :) Tikka esetleg taníthatná a célba-köpést. Az úgyis jól megy neki.

Hát szóval Salem az utca réme. Ezt csinálja a rongy kölyköm! Majd még megérem, hogy rántott egér-filéért védelmet kínál a helybéli macskáknak.. Nem veri őket péppé, ha "adóznak" neki!