Tegnap egész nap nem bukkant fel ébenfekete kandúrom, Salem Saberhagen. Godoltam, nem éhes. Ha nagyon korog a gyomra, majd csak jelentkezik. Aztán este 11kor éppen filmezgettem nagy vidáman, amikor két ököllel verte az ablakot - ahogy szokta. Beengedtem. Persze, elkezdett ordítani, hogy olyan éhes, hogy majdnem felfordul. Kiszaladtam, és elővettem neki a hideg májacskát a hűtőből. Felaprítottam, az ablakpárkányba tettem, mivel itt mindig fennforgás van. Ha a komondorok elérik, meg is eszik. Közben kimentem a fürdőbe, mire visszajöttem, Salem hengergőzött az ágyon, kellemkedett - és persze panaszkodott.
- Nem tudok enni!
Odarohanok, vizsgálgatom.
- Bántott valaki? Fáj valamid?
- Neeem...... de nem tudok enni. Pedig NAGYON éhes vagyok.
Kezdtem sejteni. Túl hideg volt neki a kaja, és nem szokta meg az ilyet. Felemeltem, megpaskoltam a fenekét, odatettem a tálhoz. Ott hagyta. Ijedten szétnyitottam a száját, talán baj van a fogaival? Nem, hófehér, egészséges mind. Ez csak hiszti. Na jó. Lehevertem filmet nézni. Salem azonnal elkezdett ordítani.
- Nem hallod, hogy éhes vagyok?! MELEGÍTSD MEG! EZ HIDEG!
- Zsinike, nem érdekel. Edd meg. Ha éhes vagy, megeszed.
- EZ HIDEG!!!!!! ÍGY NEM TUDOM MEGENNI! AZT AKAROD, HOGY A PUHA ÍNYEMHEZ ÉRINTSEM EZT A HIDEG KAJÁT?!
- Nem izgat. Vagy megeszed, vagy éhen maradsz. Nem fogok neked éjjel kaját melegíteni.
- ÁLLATKÍNZÓ! SEGÍTSÉG! ÉHES VAGYOK!
Még hajnali fél kettőig ordított, előbb hangosan, majd kissé elfáradva, egyre halkabban. Aztán elaludtam, majd 3 óra körül hallottam az elégedett nyammogást, és rágicsálást:
- Hm.... most már..... nyamm..... egész... jó.... na, már nem hideg.
És, hogy méltóképp bosszút álljon, kb négy órakor verte az ablakot, hogy ki akar menni, aztán hat óra körül, hogy be akar jönni. Szerintem ez emberkínzás.
Csak tudnám, hogy ki kényeztette el ennyire?!
