Szasztok! Nagyon régen nem írtam, mert itt mindig történik valami, ami izgalmas. Legutóbb pl. egy ifjú komondor érkezett októberben, és engem néz az apjának vagy mi. Állandóan hozzám bújik,engem ölelget, én lettem az alvómacija.... nem mondom, hogy direkt erre vágytam, de szeretem a kis kölyköt...

De amiről most írni akarok az az, hogy éppen egy éve érkeztem meg a Kedves Hangúhoz, aki azóta már a Gazda lett számomra... 

Egy éve hideg volt, és hó... én nagyon fáztam, mert sovány voltam, koszos, büdös... számkivetett.Hiába ácsingóztam a rácsok mögött, nem kellettem senkinek. Akkor még nem tudtam, hogy a Gazda egy fotóalapján választott ki engem, hogy már akkor ragaszkodott hozzám, hogy tűkön ülve várt. Nem tudtam, hogy létezik meleg otthon, mely kitárta ajtaját, hogy engem befogadjon. Nem tudtam, nem is tudhattam, hogy létezik meleg szív, amely engem vár. Elképzelni sem mertem, hogy ahová a berregő izével visznek, ott már kész van a párolt csirkemell, hogy megehessem, a sampon, a takaró, a fésű... Mikor megérkeztem, nekem minden mindegy volt. Lapulva rohangásztam a házban, minden fellelhető maradékot gyorsan megettem, a macskák táljából is. Odakaptam a Kedves Hangú kezéhez, hogy minél hamarabb kitéphessem kezéből a csirkemellet. Aki aztán beszélt hozzám, megfürdetett, megtörölt, meleg plédet adott nekem, betakart... el sem akartam hinni, hogy mindez nem egy-két napra szól. 

A Kedves Hangú utólag bevallotta, Ő azt hitte, hogy belőlem sosem lesz boldog kutya, hogy sosem fogok szaladgálni, csak vánszorogni, a pocsék múltam miatt. De én gyorsan megmutattam, hogy milyen egy igazi Tacskó Úr! Főképp, a Drótosok Nemzetségéből! Mi kemények vagyunk, szívósak, akár a bocskorszíj!

Aztán a Gazda elvitt egy helyre, ahol megszépültem, közben magamra szedtem egy kis súlyt is,már nem zörögtek a csontjaim. Még később megérkezett az első komondor baba,majd a második, és fura módon belém pistultak mind. Csak velem aludtak el, csak mellettem szerettek heverészni... Nagyon furcsállom mind a mai napig, de ez nem változott. Majd megérkezett a harmadik komondor baba is, na Ő aztán tényleg a fojtogatásig ölelget álmában. Néha elegem van belőle,de rám se hederít,csak ölelget és ölelget, és bújik és bújik.

Otthonom lett tehát! Otthonom, ahol megbecsülnek, ahol melegben alszom, ahol finomakat eszem, ahol barátok között vagyok. Sőt, mivel a Gazda létrehozott egy csoportot, ahol kutyás kirándulásokat tartanak, most már én is megyek a csapattal. A legutóbbin majdnem negyvenen voltunk, mi négylábúak, hát Papuskáim, úgy elfáradtam mikor hazaértünk, hogy csak usgyi! bebeújtam a plédembe és már aludtam is! 

Eltelt egy év, a nevem Völgyessy Csutak és ha valaha volt is más nevem, már rég nem számít. Ha valaha máshol éltem, nem érdekel. A múltam elmúlt. A Gazda a nap az én egemen, a melegség, ha odakint süvít  a szél, a hűvös szellő, ha forró nyár van. Most már: otthonom van! Én, Völgyessy Csutak a nincstelen, az utca "koszos kis söpredéke", boldog vagyok! És nem csak a Gazdának köszönhetem mindezt, hanem a Futrinka Tacskó Fajtamentésének is, nekem adtátok a legfontosabbat: az életem. Köszönöm!