Ma elmentünk sétálni, Málna kisasszonnyal. Jó sokat lődörögtünk a hidegben, végül felmentünk a kis boltba. Épp a boltban vásároltam, amikor beviharzott Kriszta barátnőm. Nagyon megörültünk egymásnak, kint a bolt előtt beszélgettünk kicsit, majd Kriszta mondta, hogy most már siet haza. Megkértem, hogy vigye haza Komcit, fázott már. (Mi még maradtunk egy kicsit és beszélgettünk.) Koma nagyon bírja a gyűrődést, de azért mégis csak egy kis tacskó, előbb-utóbb azért fázni kezd. Átadtam a pórázt Krisztának, Koma boldogan rohant vele, ugrált a kocsi hátuljánál.... és még csak vissza sem nézett.... Jó, Kriszta fan-klub, meg minden.... de azért mégis.... a többi ebecském azért nem ment volna ilyen könnyen... Csutak se.

Kriszta hazahozta, betette a kertbe és hazament. (Kriszta barátnőm a szomszédban lakik) Ballagtam hazafelé, immár egyedül és a kutyahűségen töprengtem. Egész pontosan a Koma-hűségen.... Komuskám mindenki kis komája, ezt tudom... de azért mégis.

Elment és vissza se nézett. Aztán itthon nem győzött puncsolni. De már késő. Meg vagyok bántva. Mert még csak vissza se nézett.