Másodiknak Tikka cica érkezett hozzám, de Tikka egy igazi, gondoskodó családból jött. Imádták. Azért kellett megválniuk a cicától, mert a család rengeteget utazott, és a cica mindig egyedül lett volna. Oltási könyvvel, cica-kelengyével érkezett hozzám, Őt nem kellett megmenteni. Számára csak egy olyan otthont kerestek, ahol legalább annyira szeretik majd, ahogyan Ők tették.
Harmadiknak érkezett Erdőháti Koma. Komus is egy családé volt. Nem mondom, hogy nem szerették. Csak - nem nevelték. Nőtt, mint a dudva. Neveletlen volt, ugrált, az első otthonában mindent tönkretett, a legutolsó tette a gyerekek új medencéjének szétrágása volt. Ment volna az Illatosra Ő is, ha a volt gazdasszony kolléganője nem sugallta volna a hirdetés feladását a Facebookon. Erről is tudomásom volt. Kerülő úton ugyan, de tudtam. De ezek a gazdák is aztán, igyekeztek mindent megtenni, hogy jó helyre kerüljön a kiskutya. Koma akkor volt épp másfél éves. Mindent megkaptam vele. Pórázt, kisállat hordozót, egy felbontott konzervet, amit ők még reggelire szántak volna, sőt, elhozták hozzám később Koma kutyaházát is. Nem okolom őket, végül is, mindent megtettek, hogy jó helyre kerüljön.
Így, 2012. október 17-én Komci hajnali ötkor megérkezett. Nyikhaj kis legényke volt. Látszott, hogy tényleg szerették. Csak - nem nevelték. Koma, mint afféle igazi drótos legény, önálló volt, makacs, akaratos, és nagyon okos. Hihetetlen gyorsan megtanulta, hogy a neve már nem Benji, hanem Koma. Életem egyik legjobb döntése volt Komóka. Ugyanis egy zseni.Ő az első saját kutyám. És mindent Tőle tanultam. Sokszor vett hülyére, de megtanított arra, hogyan kell egy kutyával bánni és együttélni. Neki köszönhetően az akkor még neveletlen komondor lányok bejöttek az erdőben is, mert Koma jött - és hozta a többit is. Azóta is, minden sétám sikere Erdőháti Koma. Ahogy azt írtam, hogy Salem a világ legkedvesebb macskája, úgy azt mondom, sosem lesz még olyan kutyám, mint Komcika. Koma, Komó, Komus, Komci, Komcika, Dróti, Drótici, - mind közül a legokosabb. Ha ember lenne, professzor doktor lenne, engem is lepipálva. Mert Koma egy zseni. Egyszeri ismétléssel is megtanul mindent.
Nagyon hamar eljött az idő, amikor póráz nélkül vittem. Amikor egy kuvaszos találkozón voltam Vele, csudálkoztak az ott lévők, hogy egyetlen füttyre jön a kutya. Amikor a nagy kuvaszok összabalhéztak - pórázon voltak - Koma elbújt a padok alá, a lábam mellé, mindig pontosan tudja, hogy mikor nem kívánatos a jelenléte. Koma volt az, aki a komondor lányok érkezése után játszott velük. Sosem volt fáradt, sosem unta, sosem jelezte, hogy ennyi, elég volt, nem akarok veletek foglalkozni. Mindig velük volt, Minden játékban, minden csínyben, mindenkor. A Lányok Vele tanultak meg játszani.
Koma egy csínycsont. Egy huncut porcogó. A neveletlen, nyikhaj kis legénykéből, egy engedelmes, hű barát lett. Koma az, aki a sínek és forgalmas út mellett is póráz nélkül jön velem. Tudja a vezényszavakat: lassan, marad, megáll, vár, figyel (ekkor jobbra, balra néz, ahogyan én), mehet, fogd, hozd, ereszd. Ő volt az, aki kifigyelte, és a többieknek megtanította, ha a kutyás ruha van rajtam, valaki/k sétára jön/nek velem. És ha kimenős ruha van rajtam, akkor senki sem jön, mert a Gazda elmegy és majd jön.
A legtöbb hálám Koma felé irányul, mert mindent Neki köszönhetek. Hogy szeretem, az természetes. Akkor is szeretném, ha tized ennyit sem tett volna. Erdőháti Koma, mindenki kiskomája, az én barátom. BARÁTOM:
Koma érkezése napján, 2012.10.17.
