Zamur egy igazi terrorista. Salem pedig egy széplelkű ficsúr. Zamur egyáltalán nem csípi Salemet, és ennek minden létező módon hangot is ad. Salem pedig, bár háromszor akkora, hagyja magát megfélemlíteni.

 Az első éjjel úgy zajlott, hogy amíg Salemmel édesen aludtunk, puffogásra ébredtem. Hirtelen álomból felébredve, teljesen elfeledkeztem Zamurról. Mi a fene lehet ez? Résnyire nyitottam a szemem és láttam, hogy Zamur igazi provokatőr. Salemtől fél méternyire gubbasztott, puffogott, és köpködött. Morgott és vernyákolt. Na mondom, édes öregem, vagy elhordod innen az irhád, vagy kiraklak a kutyák közé! Ott aztán lesz sírás-rívás, de nem érdekel. Az ágy alá ugrott,és még onnan is hallottam egy darabig a puffogást. Meg mintha egy kukta fortyogott volna….

 Másnap – azaz hétfő reggel – felvettem Salemet a karomba, és Zamó is törleszkedett a lábamhoz. Akkor Salem is morgott és fújt. Hát mit képzel ez a taknyos???

 Tegnap este Salem már nem is kopogott az ablakon, ahogy szokott, csak üldögélt ott. Kinyitottam az ablakot, Zamur puffogott, mint egy vipera, Salem forult volna vissza, de elcsíptem és bevonszoltam. Idegesen kuporgott melletem.

 Ma pont ezt meséltem Sára barátnőmnek. A macska nem kutya ugyebár. A macskák nehezen szoknak meg más élőlényt. Zamur egyébként pont olyan, mint annak idején az édes kis királylányom, Tikka cica. Hajnali fél ötre kialussza magát és elkezd rendetlenkedni. Rugdossa a szekrény ajtókat, dübörög. Ma hajnalban felkeltem, és elő akartam csalogatni, hogy kitegyem a hálóból. Játéknak vélte. „Már kezdem érteni, hogy miért hajítottak ki téged, Zamókám!” – mondtam. Mire sikerült vissza aludnom, már pirkadt, és persze elaludtam, elkéstem.

 Ma este nézem a filmet a laptopon, már az ágyban. Zamur a lábamnál. Egyszer csak arra figyelek fel, hogy lassan elindul az ablakhoz, púposkodik, és puffog. Letolom az ágyról, nyitom az ablakot, de Salem Saberhagen nem jön be. Megfordul és leugrik az ablakpárkányról. Affene!  Kimegyek, papucsban. „Salem, Salem! Cicc, cicc, cicicc!” Salem halkan csipogva jön. Na ettől tartottam, mondtam is Sára barátnőmnek. A macska képes elvadulni a háztól ilyen helyzetben….

 No de nem hagyom! Salem Saberhagen itt örökös tag! Ha bárkinek is joga van itt lenni, akkor az Salem, alias Zsini. Zamurban egy csepp szégyenérzet sincs, amint Salem idegesen elfoglalja a kis takaróját a párnám mellett, Zamó leugrik és Salem mellett puffog. „Zamur!! Elég!” Szegény Salemke tiszta ideg, zsibbadtan kuporog mellettem.

 Hát ezért nem hittem el egy percre sem, amit a szomszédok mondtak, hogy Salem elverte az ő háromszor akkora ivaros, bunyós kandúrjukat. Most is, simán megverhetné Zamurt, és mégsem teszi. Ehelyett eloldalogna, elhagyná a házat. Hát nem hagyom. De nem ám!

Salem végre hazajött. Zamur a takarómon heverészett, amikor Salem odaugrott. Salem lelapult, finoman próbált közeledni. De Zamur felborzolta magát, morgott és fújt. Salem odakotródott a helyére, a párnám mellé, és kissé ijdedten összekuporodott. Zamur fújt és köpött. Szegény Salem. Annak idején is, amikor Tikkát hoztam, be sokszor leköpték, és elküldték a fenébe....! 

Zamur leugrott az ágy alá. Salem egy idő után leugrott és megpróbált ismerkedni. De Zamur ordított. Salem egy darabig bánatosan üldögélt a földön, majd vissza, a párnám mellé. Csekő az előszobában szomorúan fekszik, mert Zamur miatt nem engedem be. Salem tiszta ideggóc. Zamur az ágy alatt szitkokat ordít. 

Szép kis nap. Jó tett helyébe jót ne várj. Hogy mi lesz ebből????

Ma egy közeli hatalmas lakótelepen jártam. Hazafelé tartva, a hév állomáson két fiatal srác fotózott egy gyönyörű, fehér cicát, halvány vörös melírrel. Kis fiatal macska. A hévsínek között mászkált, keservesen sírt. Lement az aluljáróba már délután, ott is körbejárt, és nagyon sírt. Néztem Őt, ahogy törleszkedik a sínekhez is, és reménykedik. Kérdeztem, hogy ismerik e cicát, a két fiú mondta, hogy itt kóborol és az előbb megsimogatták. Az egyik ciccegett neki, és Ő odajött hozzánk. 

Egy pillanat alatt eldöntöttem. Ott nagy a forgalom, vagy a hév üti el előbb-utóbb, vagy kimegy a forgalmas útra, és ott lesz vége. Vagy, mivel szemmel láthatóan kézhez szokott, valaki még bánthatja is. Felvettem és magamhoz fogtam. Mondtam a srácoknak, most már nem gazdátlan. 6-8 hónapos lehet. Gyönyörű. A kalauzok körbevettek,simogatták a kezemben. A kezemben, ami hamrosan  teli lett vérző karmolással.... eléggé elkezdett félni, hogy mit teszek most vele. 

Végigordította az utat hazáig, akárcsak annak idején Salem. Amikor tudatosult benne, hogy igen, oda fogunk bemenni, ahol ez a sok kutya ugat, majdnem kiugrott a kezemből, belakapaszkodott a fejembe, és alaposan felszántotta a karmaival. Amikor kinyitottam a kaput, a Lányok egyből felugrottak, a macska meg ordított, Akkor én is ordítottam, mert fájt a kismacska ajándéka a kezemen. Bevitem, letettem. Felfedezte a házat. A nyers kaját nem ismeri, nem kellett neki. Most májat pirítok neki, hátha azt megeszi. 

Hozzám bújt dorombolt, Bekapta a takaró sarkát, elkezdte szopogatni és közben dagasztott. Kiült az ablakba, onnan nézte a kutyákat, és már nem morgott rájuk. 

A bolhacirkusz legújabb tagja: Zamur, a kiskandúr. 

Zengőt tavaly tavasszal fogadtam örökbe. Gyönyörű, kedves, sárga szemű kis tacskóm. De: macskagyilkos. Az első áldozata a saját macskám volt, Tikka cica. A második a szomszéd néni kis cicája. Lassan raktam össze a képet. Amikor hazajövök, Zengő nem ugrál a kapuban, ahogy a többiek. A macskát lesi hátul, mert a fürdőszoba ablakba ugrik fel a macska. Ez egy magasan lévő ablak, még Zsejke komondorom sem éri fel, pedig Ő a legnagyobb. És Zengő ott lesi a macskát, hogy mikor jön, mert el akarja kapni.

Amikor rájöttem, hogy Zengő macskagyilkos, rengeteget gondolkoztam. Sokat beszélgettem egy kedves Facebook-os barátommal, aki kotorékozó kiképző volt régebben. Mitévő legyek? Őszntén megmondom, rezgett a léc Zengőnél, hogy visszaadom. Féltettem az egy szem megmaradt cicám , Salem Saberhagent, az én kis Zsinimet. 

Aztán volt egy pillanat. Kinéztem az abalakon, és láttam, hogy Koma összegömbölyödve alszik kint egy pléden. Megkopogtattam az ablakot, és mondtam: Koma! És a tacsi felnézett rám, szemeiben mély szeretet, Zengő volt az. Akkor dőlt el minden. Akkor dőlt el, hogy Zengő marad, amíg él. Akkor dőlt el, hogy megpróbálom megoldani. Akkor dőlt el, hogy nem teszem meg ezzel a kis lénnyel, hogy elküldöm magamtól. Akkor dőlt el, hogy kiutat kezdtem keresni. 

Arra gondoltam, hogy Zengőben kialakult a falka iránti szeretet, de felém még nem elég nagy a kötődés. És elkezdtem csak Őt vinni magammal. Egyedül Zengőt. Ezek  mi perceink. Zengő és én. Póráz csak a nyakamban. 

És egy este láttam, hogy valamihez odaszalad, és megáll. Egy macska volt, összekuprorodva üldögélt. Zengő nem bántotta, csak állt. Behívtam. Bejött. Adtam egy puszit az orrára, megöleltem 

Aztán lépésenként javult Salemmel a kapcsolata. 

Ma pedig, nagyon nagy áttörés történt. Egy vörös macska sétált komótosan az utcán, és Zengő utánalódult. Zengőnél gyorsabb kutyát még nem láttam. Teste kilőtt nyílvesszőként suhan a levegőben. 

- Zengő! Vissza! 

ÉS ZENGŐ AZONNAL MEGFORDULT! REPÜLT A FÖLD FELETT. Tudom, állva kell fogadni, leültetni, és megdicsérni. Nem ezt tettem. Leguggoltam, kitártam a két karom, és magamhoz öleltem. Még soha sem tudtam megakasztani Zengőt a nyílt terepen, vadászatban. 

A mai nappal, Zengő NEM a zsákmány-macskát válaszotta, hanem engem. Ezt nevezem én áttörésnek. 

Tolvaj Zengő, aki ellopta a komondorok husikáját :)

Ma olvastam egy nyílt levelet... Egy gazda írta annak, aki elütötte a cicáját, és nem állt meg. Otthagyta a macskát. Egy másik autós fiú állt meg, orvoshoz vitte, de nem lehetett rajta segíteni. Mondhatnánk, szokványos történet. (Persze nem annak, aki most hiányolja Pamacsot.) 

Aztán elkezdtem olvasgatni a hozzászólásokat - és elképedtem. Voltak, akik EGYENESEN azzal hencegtek, hogy mennyi állatot ütöttek már el vidéken- mert az ott FOGYÓESZKÖZ(!!!) - és le sem tojták a dolgot. Sose álltak meg, mert aki az utcára engedi az állatát, az számoljon ezzel..... Elképesztő..... Van, igenis van olyan eset, amikor nem lehet mást tenni, mert ha hirtelen fékezel, nagy közúti balesetet csinálsz.... sok sérült lehet... nem állsz meg. Igen. De egy olyan helyen, ahol a maximális megengedett sebesség 30 km/óra....... azt hiszem meg lehet állni. Vagy ha már bajt csináltál, akkor segíts. Legalább. 

Aztán olyan hozzászólás is volt, hogy milyen szomorú és szánalmas az az ember, aki azt írja, hogy a cica a barátja volt. És nyilván a családja felé sem igaziak az érzelmei. És akinek igazi érzelmei vannak az emberek felé, az nem táplál baráti érzelmeket a macskája vagy kutyája felé.

A mondatok koppanva zuhantak le a lelkemben és az elmémben. Sokféle érzés munkálkodik bennem. Legszívesebben regisztráltam volna az oldalra, hogy a fentieknek leírjam amit gondolok. Nem tettem. Amikor Tikka cicám eltűnt, plakátoltam. Kerestem mindenfelé. És sokaknak mondtam, hogy "lehet neked csak egy macska, de nekem a cicabarátom" Igenis, a cicabarátom. És a kutyáim is a barátaim. 

Amikor egy kóbor állat odamegy Hozzád, Barátom, a legfőbb kincsét teszi kockára: az ÉLETÉT. És Rajtad áll, hogy mit teszel. Megölöd? Belerúgsz? Átlépsz rajta? Vagy segítesz? Ételt, netán otthont adsz neki? Ha a kocsid elé kerül egy állat, könnyebb átmenni rajta? Vagy lelassítasz akkor is, ha mögötted dudálnak? (Na Istenem.... nem nagy dolog) 

Tisztelem az életet. Vastagnyakú kálvinista létemre kedvenc szentem Assissi Szent Ferenc. Aki egyszer, amikor belerúgott egy földkupacba, lehajolt, megsimogatta és bocsánatot kért. 

Tudjátok miért van Komondorom? Mert tiszteli az életet. Nem öl, nem pusztít, nem marcangol. KÜLÖNB MINT SOK EMBER. 

Ma este korán akartam lefeküdni. De aztán egyet gondoltam és elvittem Csekust egy laza körre. Szerencsére senki sem volt az utcán, így szabadon futkosott, dobálta a farát és vakkantgatott. A helyi kutyás söröző felé sétáltunk, ami nemrég tulajt váltott. Nagyon örültem, hogy Anita, az új tulaj is kutyabarát. Ahogy odaértünk, ismerősök köszöntek rám. 

- Bejössz egy kicsit? 

- Áááá, most sétálunk.

- Na, gyere be.

Bementünk, és Csekő egyből felfedezte, hogy pizza maradékok vannak a tányérokon. "Khm... khm...." szóltam és Csekő tudta mi a csízió. Lekopott a tányérok mellől. A zenészek épp pakoltak - ezek szerint egy kis élő zene is volt ma - és Csekő puncsolt. Sokszor aggodalmaskodom, hogy talán túl szocializáltam Őket. Túlságosan sokat engedem Őket simogatni. De aztán meg, olyan keményen védik a portát, hogy megnyugszom. Szóval, ott voltak a pizza maradékok a tányérokon. Jó illatú pizza maradékok. Csekus engedelmesen üldögélt mellettem, amíg váltottam néhány szót a régi haverokkal. Egyszer csak, eszembe jutott, hogy megkérdezzem, kell e még nekik. Azt mondták,  hogy nem. Így aztán, Csekus jól járt, mert az összes pizza maradékot megkapta.... :) Sok sajttal, hússal...erről eszembe jut, hogy Csekő mindig jó helyen van jó időben. Amikor a Mihály-napi tűzgyujtásra kivittem, akkor is nagyon jól járt. Mindenféle kaját főztek, és ingyen osztogatták. A pultoknál, egy csomó tálba szedtek ki gulyást, és másfélét, Kitették a pultra, de ott maradt és kihűlt, mert nem kellett senkinek. Na, azt Csekő mind megkapta. Lehasalt, és felkörívben letettem a gulyásos tálakat, és Ő szép sorban, akkurátusan mind megette. Még két nap múlva is gulyásleves illatú volt a szakálla. 

Folytatván a tegnap eszmefuttatásomat, miért is van ennyi kutyám? Aki nem kutyás, nem tudja elképzelni azt a szeretet, amit az ember tőlük kap. Azelőtt, ha valaki azt mondta, vagy olvastam a legnépszerűbb közösségi portálon, hogy "senki sem vár annyira, mint egy kutya, senki sem őrül neked annyira, mint egy kutya", hittem is, nem is. 

Azóta tapasztaltam, hogy mennyire igaz. Amikor hazajövök, mind a hat a kapuban áll. Dugdossák az orrukat a kerítésen keresztül. Benyitok a kapun, Koma hatalmasakat ugrál, hogy észrevegyem a nagyok között Őt is. Csutak mester kecsesen emelgeti az egyik mellső lábát, mint egy kis lovacska. Zengice körberohangászik engem. Csekuska, az Áldás, mint egy megbokrosodott vad musztáng, páros lábon ugrál, hol a két mellsővel, hol a két hátsó lábával éri a földet. Dobálja a farát, és vakkantgat. Magas hangon. Zsejke, szelíd patakocskám felugrik az ablakpárkányra (mostanában találta ki, hogy ne engem rogyasszon a súlyával) és nekem dől. Becse baba - hát igen, még mindig babának tekintem - csak sündörög a kis panaszmuki képével. 

Ez akkor is így történik, ha csak pár percre mentem el. Vagy, rossz a kedvem. Elhajtom Őket. "Menj már innen!" "Hagyjál már békén" Elkullognak.... Koma kivillantja a szeme fehérjét..... Zengice maga alá húzza a farkát, Csutak mélyet sóhajt, Becsike a sarok mögül leselkedik, Zsejke engem biztatva csóválja a farkát, Csekuska a két mellső lábára hajtja a fejét.... Akkor elszégyellem magam. Ők csak örülnek. Csak fel akarnak vidítani. Bejövök a házba. Ténfergek. Ruhát váltok. Affene. Hiányoznak. Kimegyek, leguggolok és kitárom a karom. Akkor mind a hat rohan felém, elárasztanak határtalan, mély szeretetükkel; ledöntenek a lábamról; leverik a szemüvegem. Mindig eszembe jut Fodor Ákos verse: 

"Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel és ölelkezett:
sírás, csend, szigor és révület
- mi minden?
Csak szemem és szemed. "

Nos, ezért van ennyi kutyám. Aki kutyás, érti. Aki nem, annak nem tudom megmagyarázni. Szememmel táncol szemük..... 

A múltkoriban együtt vittem a három komondort az ikervezetőn. Előtte a három tacskóm szaladgált mellettem. És újra, meg újra "kedves" ismerősök firtatóznak, hogy minek nekem ennyi. Ki finomabban, ki élesebben. Egy dolog közös bennük: szinte kérdőre vonnak.

Miért is? Aki olvassa a blogot, tudja, hogyan kezdődött. Egy tacsival. Jött Koma. Jött, látottt, győzött. Veni, vidi, vici. Előtte sosem volt saját kutyám. De több mint 20 éve vágytam rá. Azelőtt macskás voltam. Sok macskám volt. Befogadtuk a kóbor cicákat, anya cicát kölykeivel; csavargó kis kandúrt; mindenkit. Aztán, ha jó gazda ígérkezett, kapott egy picit. Ha nem, megtartottuk. Akkoriban még nem volt a köztudatban az ivartalanítás, nem is ivartalaníttattuk őket. De szerettük mind, és gondoskodtunk róluk. Amikor elköltöztem, Anyukám azt mondta nekem: "Nehogy azt hidd, hogy etetem a macskáidat!!" Nem is etette őket. Zabáltatta. Az első dolga volt a piacon, hogy a macskáknak megvette a kaját. Csak azután vásárolt embernek való húst. A macskák pedig az utca elején ültek szép sorban, várták Őt. És hazáig kísérték. Ha tehették volna, az összes csomagját hazáig hozzák, annyira szerették. Mint ahogy a kacsák, libák, nyulak, tyúkok, disznók, galambok. Pedig Anyu sosem bratyizott az állatokkal. Szépen, csendesen, szeretettel bánt velük. Így nőttem fel.

És két éve jött Koma, aki jött, látott, győzött. Aztán Csutak mester. aztán Zsejki, Cseki, Becsike, és végül Zengibeng. Miért van ennyi kutyám? ....... mert szeretem Őket. Mert a szeretet nem feleződik, hanem megsokszorozódik. Mert nem féltem ennyi felé adni a szeretetet. Mert mindegyikben mást szeretek. Mert mindannyian mások:

- Koma a zseni. Koma, az engedelmes. Koma, aki behívja az összes többit.

- Csutak a Papa: Aki felnevelte a Lányokat. Az én szomorú szemű mogyoróm. Csutak, aki előbb belepusztul, semmint elhagy engem.

- Zsejke a nagy alfa. Aki a falkát irányítja, az én szelíd patakocskám, gyönyörű komondorom.

- Csekő az áldás. A matrica, aki csak rám van tapadva.

- Becsike, a Baba. A tolvaj panaszmuki. Az öntörvényű, akit még én sem simogathatok meg akármikor. Mert ha nem felel meg neki, elhúzza a fejét.

- Zengice a csinos hangoskodó. A kajla. A rosszaság. A PUSZTÍTÓ.  Annyi kárt csinált már itthon, hogy azt nem is lehet elmesélni. Az örök vidám, a puncsológép. A sárgaszemű. 

Kérdés még, hogy miért van ennyi? 

Nekem munka-komondoraim vannak. Nem gigantikusak, bár a 70 centit marmagasságban elhagyták szuka létükre. 

No meg.... hát szóval... agyon dédelgetem Őket. Bejárnak a házba. Sőt. Az ágyam mellett alszanak. Legfőképp Csekuska. Mert Csekuska ragaszkodik ahhoz, hogy ott aludjon. Amikor beteg voltam, inkább nem evett és nem ivott, csak nehogy ki kelljen mennie. 

És sokszor van bűntudatom emiatt. Elrontom Őket. Elrontom nagy szerelmem, a Komondort. Nekik kint van a helyük. Főképp éjjel. Mert ugye őrjáratoznak. Mármint egy normális komondor. Én pedig, behívom Őket. 

Mert esik az eső. Hát, nagy kutyaház még nincs, egyszer majd csak lesz, Vagy iszonyú hideg van. Persze mi az egy Komondornak??? Semmi. Vagy nagyon fúj a szél. 

Őket mindez nem érdekli. Nem fáznak, nem áznak, nem zavarja Őket a szél. Nekik egy dolog fontos: velem lenni. És ezt mindannyian tudjuk. Ők is, én is. Amikor reggel felnézek, Komondort látok. Amikor a fürdőszoba ablakán kipillantok - Komondort látok. Amikor a teraszajtóban állva iszom a kávém - Komondor néz rám vissza. 

És - történt egy eset mostanság, amit most nem részletezek (megvan rá az okom), de tanubizonyságot kaptam arról, hogy nem tudtam Őket szét-dédelgetni, elkényeztetni, mert IGENIS  megállják a helyüket. Igenis a kapu előtt állva is megmutatják, hogy KI a KOMONDOR: Ki az, aki védi a portát, ki az, aki egy pillanat alatt leráz magáról mindent és visszatér ősi mivoltához: Ő a Komondor, aki élete árán is védi a Gazdát, és annak minden vagyonát. A KOMONDOR, aki nem indul sétára akkor sem, ha kijutott a kertből, aki ott marad, és őrt áll. A KOMONDOR, akinek csak egy számít: a Gazda 

Szerencsés vagyok: nekem három is van. És még szerencsésebb vagyok: bár szerelmeim, és elkényeztetem Őket, megmaradtak annak, akik: KOMONDORNAK. 

Salem Saberhagen, kis fekete kandúrom (fekete és büszke rá!!)  egy rendkívül erőszakos darab. És kedves is. Olyan kedves, amilyen egyetlen macskám sem volt még. 

Erőszakos, mert:

- ha be akar jönni, két ököllel veri az ablakot. Ha nem engedem be rögvest, karmolja azt. (A karmolt ablak foglazító hangokat hallat, és könyörög, hogy engedjem be a nyavalyás macskát, mert menten darabokra törik.)

- ha éhes, előbb halkan szól: éhes vagyok! Csipog. Ezért lett Csipogi Bambukó. Aztán nyávog. Hangosan. Majd, felugrik mellém a fotel karfájára és egyenesen a képembe ordít: ÉHES VAGYOK!!!!

- ha nem darabolom fel neki a vesét/májat: halkan szól: vágd fel. Mi vagyok én, egy állat?! Csipog. ezért lett Csipogi Bambukó. Majd nyávog. Naaaa, vágd már fel!!!! Egyben raktad oda??!! Én mondom: Salem, akkora fogad van, mint Komának. Tessék megenni, megrágni. Akkor a képembe tolja a fogsorát: AZT MONDTAM VÁGD FEL!!!! ÍGY NEM TUDOM MEGENNI! ÉHES VAGYOK!!!! VÁGD FEL!!!

-  És reggel, amikor ki akar menni, hát persze, hogy hajnalban; előbb csipog. Naa, légy szí, nyisd ki az ablakot. Mély levegőt veszek, elfordulok, fejemre húzom a takarót. Két ököllel veri az ablakot. Befogom a fülem. Akkor karmolja: AZT MONDTAM, NYISD KI! KI AKAROK MENNI!  Kussolj Sálem! Hát jó - gondolja magában - te akartad. És leugrik a padlóra, elkezdi kaparni azt, mint amikor az alomban kapar a macska. Tudom mit jelent. Oda fog csinálni. Félálomban pattanok. Jól van már, jól van. Nyitommár! Nyitommár! Ekkor önelégült képpel kisétál a mínuszokba, a mínuszok pedig besétálnak. 

Kedves mert:

- amikor hazaérek, Salem a fürdőszoba ablakban kuporog és várja, hogy beengedjem.

- amikor beengedem, nem a kaja érdekli, hanem először is köszönetet mond: dorombolva dörgölőzik, mindenhova odasimul.

- amikor meglát, dorombolva odasimul

- amikor ételt adok Neki, dorombolva odasimul, és csak aztán eszik

- van neki egy cica-plédje a párnám mellett; ott alszik - amikor felébredek, beröffen a motorcsónak és álomba dorombol

- amikor kinyújtom a kezem éjjel, azon nyomban átöleli és a karomra hajta a fejét

- amikor elfordulok, átkarolja a nyakam és dorombol

- amikor a meleg takaró alól kinyújtom a lábam, gyorsan átöleli, és dorombol :) 

Salem Saberhagen a legkedvesebb akarnok az egész világon. Mindent akar, de annál sokkal többet ad! :)