Ma egy közeli hatalmas lakótelepen jártam. Hazafelé tartva, a hév állomáson két fiatal srác fotózott egy gyönyörű, fehér cicát, halvány vörös melírrel. Kis fiatal macska. A hévsínek között mászkált, keservesen sírt. Lement az aluljáróba már délután, ott is körbejárt, és nagyon sírt. Néztem Őt, ahogy törleszkedik a sínekhez is, és reménykedik. Kérdeztem, hogy ismerik e cicát, a két fiú mondta, hogy itt kóborol és az előbb megsimogatták. Az egyik ciccegett neki, és Ő odajött hozzánk. 

Egy pillanat alatt eldöntöttem. Ott nagy a forgalom, vagy a hév üti el előbb-utóbb, vagy kimegy a forgalmas útra, és ott lesz vége. Vagy, mivel szemmel láthatóan kézhez szokott, valaki még bánthatja is. Felvettem és magamhoz fogtam. Mondtam a srácoknak, most már nem gazdátlan. 6-8 hónapos lehet. Gyönyörű. A kalauzok körbevettek,simogatták a kezemben. A kezemben, ami hamrosan  teli lett vérző karmolással.... eléggé elkezdett félni, hogy mit teszek most vele. 

Végigordította az utat hazáig, akárcsak annak idején Salem. Amikor tudatosult benne, hogy igen, oda fogunk bemenni, ahol ez a sok kutya ugat, majdnem kiugrott a kezemből, belakapaszkodott a fejembe, és alaposan felszántotta a karmaival. Amikor kinyitottam a kaput, a Lányok egyből felugrottak, a macska meg ordított, Akkor én is ordítottam, mert fájt a kismacska ajándéka a kezemen. Bevitem, letettem. Felfedezte a házat. A nyers kaját nem ismeri, nem kellett neki. Most májat pirítok neki, hátha azt megeszi. 

Hozzám bújt dorombolt, Bekapta a takaró sarkát, elkezdte szopogatni és közben dagasztott. Kiült az ablakba, onnan nézte a kutyákat, és már nem morgott rájuk. 

A bolhacirkusz legújabb tagja: Zamur, a kiskandúr.