A régi parasztok a természetet figyelték meg, és onnan következtettek az időjárásra. A természetben benne foglaltatnak az állatok is. Hasonló, egyszerű megfigyeléseket végzek jómagam is. A Fiúk mindig ugyanolyan mennyiséget kapnak vacsorára, s ez mindig elég is nekik. Kivéve, kivéve ha rossz, hideg idő jön. Olyankor szinte beesik a horpaszuk, és iszonyú éhesek. Innen tudom mindig, hogy egy-két napon belül lehűl a levegő. Így volt ez hétfő este is, amikor oly mértékben éhesek voltak, hogy még egyszer szedtem nekik, amit fel is faltak azon nyomban. Tegnap reggel aztán, hajnali hat órakor valami borzalmas büdösségre ébredtem, ami ez előszobából jött. Kimentem, hát Koma szegény, három nagy adagban kirakta a vacsoráját, szinte emésztetlenül. Lapult a kis drága, mert ugye nem szoktam díjazni, ha valaki bent végzi a dolgát, csakhogy itt most nem erről volt szó, hiszen szájon át ürített szegényke. Kiengedtem gyorsan, mert épp a negyedikre készült. Nagy kullogva visszajött, megsimogattam ázott kis fejét, mondtam neki, hogy semmi baj, feküdjön csak le, én vagyok a barom, nem szabadna neki ennyit adni. Ám a sokadik ilyennél feltűnt, hogy ez már bizony..... véres. De Koma vidám volt, rohangászott, és játszani hívta Csutakot a séta során. Ám délelőtt tapasztaltam, hogy már a hasa is nagyon megy. Épp a boltba igyekeztem vele, csak Őt vittem, hogy megnézzem hogyan viselkedik, mennyire beteg, mekkora a baj. Úgy futott, mint a nyúl - szokása szerint - kicsi csacsifülei libegtek a szélben. Egyszerre megállt, mert dolgát kellett végeznie, és elhűlten láttam, hogy nem csak, hogy nagyon megy a hasa, de bizony.... ez is tiszta vér...! Rögtön utána lefutott egy német juhászt is, de nekem a hideg veríték folyókázott a hátamon, és azonnal visszafordultam vele. Hazajöttünk, megnéztem mikor rendel a dokink. Délután. Pfff. Idegesen mászkáltam fel-alá, mert épp most hallottam ugye a parvo vírus új törzséről, mely felnőtt kutyákat is megtámad, és sajnos a régi vakcinák nemigen védenek ellene. De hát a másik kutyámnak semmi baja...! Felhívtam Zsuzsi barátnőmet, aki miután mindent elmondtam neki, azt mondta, hogy valószínűleg valami csontot evett fel a földről, és az sérthette fel. De vigyem fel Andráshoz este. Mivel Koma vidám volt, orra nedves, nem volt láza, evett (volna) és ivott is, úgy gondoltam, tényleg nem vírus. Felhívtam azért Zsejke tenyésztőjét, akitől hihetetlen sokat tanultam az elmúlt időben. Mindenről kifaggatott és ő is azt mondta, hogy ne aggódjak, nem vírus, valamit felzabált a földről, ez lehet akár csont, akár valami üvegszilánk is. Javasolta, hogy vegyek pásztortáska teát, és azt adjak a kutyáknak néhány napig, Megfogja a hasukat, kitisztítja a vesét és a gyomrukat, belüket is. Meglátom majd, szeretni fogják, mert zöldfű íze van. Megnyugodva elindultam Komával teafűért. S meglepődve tapasztaltam, hogy tényleg szeretik! Koma este csak ímmel-ámmal ivott, viszont olyan éhes volt, hogy a küszöböt is megette volna. Jani azt javasolta, hogy adjak neki enni, mert ha az üres gyomorban ott görög a szúrós valami, még több kárt tesz, viszont, ha étel tapad hozzá, akár szájon keresztül távozik, akár a beleken át, nem fog annyi kárt okozni. Bevallom, nem mertem neki enni adni.Az egész nap egy lidércnyomás volt, de tény, ami tény, Koma nem hányt dél után, és nem is volt hasmenése. Éjszaka fél kettőkor hallom, hogy nyüszít. Kiugrok az ágyból, odarohanok. Mi van kiskutyám? Rosszul vagy? De Koma édes csak pörög, csak pörög, ahogy szokott. Kinyitom az ajtót, de nem megy ki. Megsimogatom, visszafekszem. Már épp elaludnék fél óra múlva, amikor megint nyüszög. Hajnali két óra. Kipattanok az ágyból, odarohanok. Kiskutyám, rosszul vagy? Mi van veled? De Koma édes csak pörög, csak pörög, és odaül az ajtó elé, hogy engedjem ki. Kiengedem. A konyhában felkapcsolom a kinti lámpát, látom, hogy hátul a fenyves alatt császkál, és mintha dolgát végezné. De nem látom pontosan. Mély sóhajjal felöltözöm, mivel szakad a hó odakint. Bakancsba, kabátba bújuk, elemlámpát ragadok és elindulok kutyakaki vadászatra. Koma mellettem rohangászik, hempereg a hóban, majdnem dupla szaltót ugrik örömében, hogy csatlakoztam az éjszakai bulihoz. A kései óra, és a március végi havazás ellenére is elmosolyodom, és megállapítom, hogy gyönyörű a kert a hóban. Hátul a fenyves, a havas fenyves olyan meseien szép, a hó úgy tündöklik mint még soha, vagy most először. A hatalmas fenyők ágai roskadoznak a hó alatt, szikrázik minden. S én elszántan vadászom az aknára, mert látni akarom, hogy véres e, vagy nem. Elemlámpával kutatom végig a területet, eközben Koma csintalan kis képén látom a huncutságot, és a kedvet, hogy ő is beszálljon a keresésbe. Ugyan nem tudja mit keresek, de szívesen segít. Örömében összeugrál a havas lábával, de most ezt sem bánom. Végül feladom a keresést, mert ha Gazdi Arany Husája ilyen vidám, akkor baj nem lehet. Komóka kicsit csalódottan veszi tudomásul, hogy bemegyünk. Megtörlöm, odarohan a tálhoz, és a teát az utolsó cseppig kiissza. Még egy darabig zörög a tállal, de már semmi sincs benne. Töltök bele vizet, abból is iszik, majd a boldogságtól elcsukló hangon sóhajtozik párat és álomba zuhan. Visszafekszem, hallgatom a csöndet. Nem sokáig. A macskák felébredtek a jövés-menéstől és izgalmukban heves játékba kezdenek. Még a fejemet is ugródeszkának használják, és mire egyet morranok, már hetedhét határon túl vannak. Akár mérges is lehetnék, de nem vagyok, mert Koma egészséges, nem beteg, mondhatnám kutya baja...! Ezzel a tudattal alszom el. És persze Szívemcsücske Saberhagen slattyogó lépteit hallgatva: tamdam-tamdadam-tamdam-tamdadam....
Tacskalandok: Egy nehéz nap nehéz éjszakája
2013.03.27. 19:31A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.