Végül is semmi sem történt. Csekő és Zamur találkozott. Csekuska, a Komondor, békésen álldogált, Zamur a lábamnál tekergett, és dorombolt. Élénken figyeltem, nehogy baj legyen. De úgy tűnik, Zamur csak akkor kekec, ha a Komondorok az üveg másik oldalán vannak.
Mit mondjak, megnyugodtam. Nem Csekő felől, mert az tudtam, hogy Ő nem bántaná. Inkább Zamur felől. Egy idő múlva ki fogom engedni, hadd menjen Ő is, hadd sétáljon. És akkor Neki kell majd dönteni, hogy kekeckedik, vagy békésen intézi a dolgot. Nem lehetek mindig vele, és nem óvhatom meg örökké.
Meg kell élnie a maga kenyerén.
