Salem, ébenfekete kandúrom mostanában sokat vakarja a fülét és közben rázza is. Belekukkantok, koszos. Hát, itt az ideje a fülpucolásnak. Beviszem a fürdőbe. Leülök a kőre és ölbe veszem. Rosszat sejt, menekülni próbál. Megfogom. Ajjaj! Még rosszabbat sejt. Fogom a fültisztítót és belesprickolom a fülébe. Rázná, de nem hagyom. Masszírozom a füleit, hogy minél mélyebbre jusson. Smaragdzöld szemeiben szenvedés. Sír. Panaszosan sír. Karmát, fogát nem használja ellenem, mert imád. (Ezúton utasítom vissza minden nem-macskás rossz érveit: a macska nem hozzád, hanem a házadhoz ragaszkodik. Hülyeség. Salem és Tikka is imád). Sír. Nagyon. Zeng a fürdőszoba. Fogom a kis kandúrkát, és csillapítom - vagy legalábbis próbálom - és beszélek Hozzá: Salem! Salemke! Naaa, nyugodj meg! Nem fáj ez! Hiába negédeskedem, Salem zokog. Majdnem könnyei csorognak. Vigasztalhatatlan. Fogom a fülpiszkákat és pucolgatok. Salem zokog. Jól van, na, Salem! Nyugodj meg! Semmi baj! Naa, nyugodj meg. Nem nyugszik meg.
Az eredmény egy rózsaszínfülű, de "könnyes" Saberhagen. Fülei hátracsúnyítva, zöld szemei könnyesek, meg van gyalázva. Karmait behúzta, fogait nem eresztette ki.... porig van alázva. Hogy féreghajtót kapott: rendben. Hogy spot-ot kapott: rendben. De hogy a füleiben vájkálok??!!! Nincs rendben!!!!
Salem, kis Barátom, ne aggódj... aggódik. Salem, Kis Barátom, nyugodj meg..... nem nyugszik.
Elengedem, menekül. Hogy látom e még ebben az évszázadban??! Jó kérdés. Ha megéhezik, talán. Remélem.
