Midőn még csak olvasgattam e csodás fajta legendás tulajdonságait, számos helyen dicsérték a komondort tapintatáért. Jelesül, nem erőlteti rá a társaságát a Gazdára, ha érzi, hogy az nem vevő rá... Nos, hittem is, nem is. No persze a legendás tulajdonságaikat is csak borzongva olvastam és arra gondoltam, ha ennek a fele igaz, már szuper. Nem csak a fele igaz, hanem a duplája is kevés arra, hogy elmeséljem Nektek milyen Barát, Hős, Védelmező is a Komondor. 

Végül, a sok legendás, csodás, borzongató történet után megérkezett az én kis Patakocskám. Meg kell vallanom, hogy számláltam a napokat mikor érkezik meg végre. Aztán őrülten vártam Csekőt is, az én kis bongyori, nekem rendelt őriző pásztorkutyámat. És azóta is tapasztalom nap mint nap a Komondor kivételes tulajdonságait. Köztük a tapintatát.

Ez leginkább akkor szembetűnő, amikor este kimegyek hozzájuk, egy kis jó-éjt-ölelgetésre (ami sokszor akár órákig is elhúzódhat). Elcsípem Zsejkét, magamhoz húzom, Patakocskám a vállamra hajtja busa fejét és csak üldögélünk. Csekő ilyenkor feláll mellőlem és szemérmesen odébb megy, leheveredik a fűre. Amikor kiölelgettem Zsejkémet, odahívom Csekőt. Ekkor Zsejke feláll és tapintatosan elmegy. Érzik, hogy ilyenkor csak egyikőjüket szeretném átölelni. Ha azt érzik, hogy mindenki jöhet, akkor mindkét komondorom a combomon nyugtatja fejét. Igen, ez a jelenet minden este megismétlődik. A Komondor hihetetlenül tapintatos fajta.

Nézem Őket ahogy a holdfényben fekszenek, és egy népdal jut eszembe: "Csillag, csillag, páros csillag az égen... " A Patakparti Lányok az én tapintatos páros Esthajnalcsillagaim.....