Csutak Papát bosszantani bizony hatalmas öröm. Csutak afféle Magányos Harcos. Gondolom ez a múltjából ered, hogy csatangolt szegény pára egyedül, ki tudja meddig. De lehet, hogy régen is ilyen volt. Mindenesetre nem szeret bandázni. Amikor a Lányok a kerítés különböző pontjára szaladnak őrizni, ugatni – Csutak is lelkesen viszi dundi kis popsiját, csak úgy lebegnek selymes fülei. Ezen kívül azonban jobb szeret egyedül grasszálni.

 Ám a Lányok nem hagyják. Rárontanak – főleg Csekuska, de Zsejke sem nagyon marad le, és rásóznak a kis kövér fenekére, meghúzgálják a fülét. Ekkor Csutak pipacspiros lesz a méregtől és rájuk ordít. De hiába. Annál jobban élvezik a Lányok. Csutak felfújja Magát, és hörög. A Lányok rákapcsolnak. Belerúgnak itt-ott, komoly fájdalmat persze nem okoznak, de Csutakot immár a szélütés kerülgeti. A Lányokról ilyenkor egy szemtelen cerkófmajom horda jut eszembe, akik a gyanútlan vándorra vetik magukat, belekotornak a fülébe, lelopják a nyakláncát, kutatnak a zsebében, megrángatják a haját, lökdösik – egyszóval, eszméletlen idegesítőek. És nem lehet tenni ellene semmit. Csutak persze nem harapja meg a Lányokat – egyrészt mert szereti Őket, másrészt pedig nem sok esélye lenne. Nem is bocsátkozik belharcba, de hát ez nem is arról szól.

 Bosszantás ez, mégpedig felsőfokon. Minél jobban felhúzza Magát a Papa, annál jobban élvezik a Lányok. És minél jobban élvezik, annál jobban piszkálják. Csutak pedig hörög, ordít, elküldi Őket a ……..! Csekő meg röhög, ahogy csak tud. Persze Ő a fő csínytevő. Egy csínycsont. Huncut porcogó.