Kivittem ma este Zsejkét sétálni, és bár lelkesen jelentkezett a nyakörvre, mégis gyorsan láttam, hogy igazából semmi kedve sétálni. Folyton megállt és hátra- hátranézett. Azért csak elmentünk egy kis sétára. Már hazafelé, amikor láttam, hogy egy lélek sincs az utcákon, elengedtem. Bementünk egy olyan utcába, ahol autók nem járnak, nem járhatnak. Itt lecsatoltam a pórázt és a nyakamba tettem.

Ismerős kis utca következett, ahol már ezerszer lefordultam - többek közt - Vele is, a kis utcácska a mi utcánkhoz, otthonunkhoz vezet. Itt Zsejke lobogó farokkal, mint egy zászló, előre sietett és érdeklődve szaglászta a kutyás házakat, kerítéseket. Hirtelen ötlettől vezérelve, "elbújtam" egy lámpaoszlop mögött. A fény egyenesen rám világított, de sebaj, gondoltam. Zsejke ment előre... gyermeki kíváncsisággal be- bekukucskált minden kerítésen, olyannyira elbambult, hogy észre sem vette egy darabig, hogy sehol sem vagyok. Ámde, egyszercsak mégis feltűnt Neki. Megállt, körbenézett - Gazda sehol! Tyűha, Patakparti Zsejke, elhagytad a Gazdát! Usgyi vissza! Nyakában vígan csörgött a nyakörv, ahogy ügetett visszafelé. Én csak álldogáltam a fényesen kivilágított oszlop mögött. Zsejke csak trappol, csak trappol, és közben engem keres. Már elhúzott mellettem, el, vissza az utca elejére, ahol bejöttünk.... Már majdnem az utca legelején volt, amikor rá kellett jönnöm, hogy bizony, nem talált meg, így füttyentettem egyet és kiléptem az oszlop mögül. Zsejke megállt, mintha még most sem tudná, hogy honnan szólt a hang. Majd nagy lendülettel visszairamodott hozzám.... Megvakartam selymes kis buksiját, mondom, jól van Zsejke, hát nem vagy egy vadászkutya az biztos....

Hasonló helyzetben Erdőháti Komának fél percbe sem tellett és röhögve ott állt előttem, én meg észre sem vettem, csak kuncogtam magamban, hogyaszongya, na Erdőháti, most találj meg...! De Koma már rég ott állt a lábamnál...

(mielőtt bárki félreértené, komondoraim és kis drótosaim egyaránt kedvesek nekem)