Én kérem, javulok! K. H. elég nehezen viselte, hogy mindenhová becsurrantottam, meg odaraktam egy jó nagyot. Az a nagy helyzet, hogy én eddig nem tudtam, hogy ezt nem szabad! Engem ilyenekre nem neveltek soha. De meg sajnáltam K. H.-t mert ilyenkor mindig olyan kék lett a feje, és még a végén megüti a buta, vagy guta, vagy mi! Nem tehet róla, hogy ilyen kékülékeny feje van Nekije.... :) Szerintem a vérnyomásával lehet gond, meg kéne Magát vizsgáltatnia. Na meg, amikor megrágtam a drága könyvét.... húúúú, gyerekek! Akkor egyenesen püspöklila volt a képe! És ezek után jó sokáig kellett gondolkodnom egyedül az előszobában a viselt dolgaim felett.... És hiába nyávogtam odakint, hogy én is be akarok menni, csak kiszólt a csukott ajtón: Csend legyen! Gondolkozzál!

Hát gondolkoztam. És rájöttem, hogy amíg így viselkedek, addig nem mehetek be.... szóval a javulás útjára léptem. Már egy egész éjszakát kibírok, csak reggel kell nagyon pisilni, és ha akkor K. H. nem rak ki azonnal (hát kimenni még nem sok kedvem van, mert akkor a NagyLányok egyből rám taposnak és az nem esik jól) akkor bizony úszik minden. Ma is, mindenki kiment reggel, én még bent maradtam, és épp önelégült képpel elhelyezkedtem egy jó nagy, kielégítő pisire (szerintem Ti is tudjátok, hogy ez milyen jó érzés!) amikor K. H. észrevette és gyorsan kirakott az ajtó elé. Közben meg óbégatott, hogy: NEM, NEM, NEM! Hát minek ordít?! Nem elég, hogy kiteszi a kis fenekem? Aztán még bentről hallottam, ahogy dohog. Egyébként Labanc felvilágosított, hogy K. H.-nak sok nagylemeze van. Most kiadta a "Sünti, te nem vagy normális" címűt. Vannak benne prózai részek is, meg énekes betétrészek, meg ilyenek. Az énekes részeknek van egy refrénje, ami úgy kezdődik: "hogy én mekkora balek vagyok!" Nem tom, szerintem meg tök szerencsés, hogy itt vagyunk Neki mi, és gondoskodunk arról, hogy ne unatkozzon.

Egyébként kezdi mondani, hogy pont vagyok mint Labó baba (bár Labanc a becenevet mindig hevesen kikérte magának) mert állandóan a fenekébe vagyok ragadva. Megnéztem a fenekét, többször is, de semmi sincs odaragadva, szóval nem nagyon értem. Na mindegy, mindenhová vele megyek, csak a fürdőbe nem tudok, mert az kizárólagos Zsejke privilégiuma. Egyszer próbáltam csak, amikor épp trónolt, de Zsejke nagyon elvert érte. Akkor én ordítottam, de K. H. pont olyan helyzetben volt, hogy nem tudott felugrani. De én neki pattantam Zsejkének és kitéptem egy csomó szőrt a mellkasából. Azzal aztán büszkén körbefutottam a házat, mert ez volt az én első igazi trófeám! Azóta lett még néhány, mert bár kicsi is vagyok, meg műtött is, de én akkor sem adom a bőrkémet olyan könnyen! MErt ugye én igazi drótos tacskó vagyok, kérem! Engem nem lehet büntetlenül piszkálni! Mi, drótosok, még a dühödt borzot is kirángatjuk a kotorékból! Nna. Most megint felhúztam magam. Lehet, hogy K. H. kékülékenysége fertőző?! Jobb ha vigyázok!

Amúgy itt nagyon finom kaják vannak ám! Ezt Labanc is mindig hangsúlyozta! Labancot K. H. kissé felhizlalta, és K. H. barátnője, KKB tett egy-két megjegyzést arra nézvést, hogy nehogy engem is kövérré tegyen, mire K. H. mondta, hogy nem fog! Erre KKB rondán nevetett és azt mondta, hogy majd két hét múlva meglátja! De az az igazság, hogy én nagyon figyelek a súlyomra és nem eszem többet, mint amennyi kell. Most is karcsú vagyok, és könnyű. Csak hét kilócska. Pénteken egyáltalán nem ettem, mert akkor műtöttek. Tegnap már éhes voltam, de csak annyit ettem, amennyi épp kellett, aztán lekoptam az etetési zónából. Labanctól azt is tudom, hogy szigorúan TILOS Zsejkéhez közel menni amikor eszik, mert rém durva tud lenni. Neki négyszer is átharapta a fülét, de akkor K. H. mindig odarongyolt és fenékbe rúgta ezt a nagy barmot. Na nem mintha megérezte volna, de akkor K. H. feltette a nagylemezt is, hogy "Olyan surmó vagy Zsejke fiam" és ez rosszabb volt minden másnál. MErt K. H. ha neki kezd, a büdös életben nem hagyja abba. Ezt már én is tapasztaltam amúgy. És ha utána még a szeme elé kerülsz, akkor rögvest újra is kezdi! Egyszerűen leállíthatatlan!

Tegnap komoly gondom támadt a nagy dolgokkal, és K. H. észrevette, hogy egy naaaagy...... de tényleg nagy! cucc van a fenekembe ragadva. És akkor sóhajtozva és nyögve megmosta az alfelem. De közben született egy új album melynek címe: "Hogy én mindig ezeket a f***tos s***űeket fogom ki!" Meg még egy trimmelést és egy egészségügyi nyírást is beígért. Nem tom mi az, de nem hangzik valami jól. Amíg mosta az alfelem, langyos, samponos vízzel és szivaccsal, a többiek körbeálltak minket és röhögtek. Azért utána nem röhögött mindenki, mert Komát is elkapta. Akkor Koma is behúzott farokkal kullogott egy darabig utána. Hehe. Megérdemelte!

Na szóval, így megy az élet itt, K. H. házában. Igazából nagyon szeretek itt lenni, megértem, hogy Labó miért nem akart elmenni és miért akart visszajönni az Erdész házából. Mert K. H.-val lenni jó! Mindig itthon van, mindig kapunk simogatást, mindig gyengéd velünk és mindig leesik egy kis jutalom falat, ha ügyesek vagyunk. Mert ha rád néz, azt mondja: "mi van kis szerelmem?" És akkor én vagyok a szerelme! Értitek már, hogy miért szeretek itt lenni? K. H.nak amúgy aranyszíve van! Csak szeret dohogni! De hát - valami hibájának Neki is kell lennie. Sosem szól a kertért, hagyja, hogy boldogok legyünk, futkossunk - és tulajdonképpen szinte nem sajnál semmit. Mert Neki az a fontos, hogy mi jól érezzük magunkat. Mindig azt mondja, hogy legyen nekünk boldog gyerekkorunk- majd megkomolyodunk később. Erdőháti Koma például nem komolyodott meg, de képzeljétek, pont ilyennek szereti! És mindig azt mondja, hogy reméli, hogy sosem fog megkomolyodni! Na persze, Koma cimbi nagyon jól nevelt egyébként, de azért csintalan is. És K. H. mindig jókat nevet, ha Koma csintalan.

Hát, ezek mennek meg a bárányfelhők! Írok majd még!