Salem Saberhagen ma hajnalban olyan neveletlen volt, hogy ilyet még nem is tapasztaltam tőle. Általában hatkor ébred, és kiül az ablakba. Először csak szemléli a tájat: esik e, havazik e, járnak e kint macskák; majd pedig két ököllel veri az ablakot, hogy engedjem ki. 

Mivel tegnap vacakul éreztem magam - amolyan influenza előtti állapot, ráz a hideg, fáj az ember bőre is - korán lefeküdtem, és filmeket néztem az ágyban. Bekészítettem egy szendvicset és egy pohár vizet az ágy mellé, de végül nem nyúltam egyikhez sem. 

Hajnalban aztán hallom, hogy Salemke felébredvén, úgy gondolta, hogy az bizony az Ő szendvicse, és az Ő vize. Ezért előbb falatozott a szendvicsből, majd hangosan lefetyelt a vízből. Dühösen felültem és kapott egy pofont. Salem elnyújtott testtel elrohant és körbefutotta a szobákat. Nna, most megkaptad, pofátlan macskája - gondoltam. Már épp visszaaludni készültem, amikor felugrott a vállamra és dorombolva a fülembe szuszogott..... Még ilyet?! Bocsánatot kért. Szó szerint. Sok rosszaságot csinált régebben, és még sohasem csinált ilyesmit. Hasalt a vállamon, és dünnyögte, hogy hát Ő nem gondolta, hogy nekem ez ilyen fontos, és hogy nem akart Ő rosszat.... Na azért! - motyogtam félálomban - Akkor alszunk végre?! És Salem, bocsánatkérően brummogva, mély álomba merült a hátamon.....